Pályázati felhívás



KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

súlyos és tartósan beteg gyermekek gyógykezelésére, rehabilitációjára

 

A "KÉK MADÁR ALAPÍTVÁNY A BETEG GYERMEKEKÉRT" pályázatot hirdet az alábbi feltételekkel.

 

A pályázat célja: súlyos és tartósan beteg gyermekek gyógykezelésének, rehabilitációjának, részükre gyógyászati segédeszközök beszerzésének támogatása.

 

A pályázók köre: pályázhatnak olyan Kalocsán, és annak vonzáskörzetében ( a Dunavecse - Dusnok - Hajós által határolt területen) élő gyermekek támogatására, akik 2010. április 30-ig nem töltik be 14. életévüket. A pályázatot a gyermekek szülei, illetve törvényes képviselői nyújthatják be.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell: maximum 2 gépelt oldalon a gyermek egészségi állapotának leírását- kitérve a korábbi és az esetleges várható gyógykezelésekre- és az egészségi állapotot igazoló, csak a legutóbbi orvosi jelentéseket.

 

Elérhető maximális támogatás: 100.000 Ft gyermekenként.

 

A pályázatokat az erre az alkalomra összehívott független orvosi szakbizottság bírálja el 2010. május 31-ig. A szakbizottság fokozottan figyelembe veszi a Kalocsai Városi Kórházban kezelt betegek pályázatát. A nyertes pályázókkal a "Kék Madár Alapítvány a Beteg Gyermekekért" szerződést köt a támogatás felhasználásáról. Az eredményhirdetésre a XVII. Kék Madár Fesztivál gyermekmusorának keretében, 2010. június 5-én kerül sor.

 

A pályázat beküldésének határideje: 2010. április 15.

 

Cím:

"Kék Madár Alapítvány a Beteg Gyermekekért"

6301 Kalocsa, Pf. 126.

 

A borítékra kérjük ráírni: "Pályázat beteg gyermekeinkért"